Kedves Nagyapa!

Közlik egy írásomat. Nem ez lesz az első és remélem, nem is az utolsó. Meglepően jó kritikát kaptam a szerkesztőtől, ami nem is rossz, ahhoz képest, hogy alig két hónapja rúgott ki. Úgy gondoltam, elküldöm neked is, mert csak a neten fog megjelenni. Gyorsan kinyomtattam, és behajtogattam a borítékba.

Karácsony a harmadik évezredben

Nem szoktam templomba járni. Idén nyáron volt valami esküvő habruhás menyasszonnyal meg baritonhangú pappal. Ezelőtt évekkel egy iskolai ünnepségen kötelezően ült végig az osztály másfél órát a lenyűgöző Nagytemplomban. Elég rég történt az is, hogy egy családi kiránduláson elmentünk Máriapócsra. A legelső templomi élményem a kisebbik húgom keresztelője. Mindenki sírt, de csak neki volt szabad hangosan. Minden alkalommal éreztem némi áhítatot. Így van rendjén, a templomok épp azért épültek, hogy efféle érzelmeket keltsenek.

Nagymamám zokon vette, hogy nem konfirmáltam. Karácsonyi ajándékul és kíváncsiságból, gondoltam, elmegyek az ünnepi istentiszteletre. Kilenc előtt néhány perccel találkozik a család, gyorsan köszönünk egymásnak, már hív is harangszó. Belépünk a kis, vidéki templomba. Imára kulcsolt kéz, lehajtott fej, néhány másodperc és szép sorban leülünk a padsorba. A kabátban is csípős templomi levegőben kellemesen langyosak a padok. Húsvétkor avatták a padfűtést. Amíg a hit melegíti a gyülekezet lelkét, addig a fűtőszálak a hátsóját. Még itt, keleten is haladunk a korral. Nem is hittem, hogy mennyire.

A lelkésznő óvatosan csípteti fel a mikroportot, mielőtt fellépne a templom keleti falához felállított szószékre. Az éles téli napfény két oldalról bevág mellette a hatalmas ablakokon. Ha nem is glória, de mindenképpen hatásos. Kinyitja a kis bőrkötéses mappát, amiben az aktuális igehirdetés vázlatát tartja. A szószék tetejébe rejtett neoncső fényénél átfut az első sorokon, és bele is kezd. Üdvözöl mindenkit, örül, hogy ilyen sokan eljöttek, aztán a gyülekezet feláll, és mind együtt énekelnek. Felállok én is, de nem kockáztatok, inkább hallgatok. Ekkor veszem észre a kivetítőt. Jól láthatóan, kék alapon sárga betűkkel megjelenik a megfelelő ének szövege. Akarva-akaratlanul is eszembe jut a karaoke. Lassan megszokom, a Miatyánknál már nem is kell küzdenem a mosolygás ellen. A lelkésznő beszél a szeretetről, a családról, Jézusról és amiről ilyenkor szokás. A záróének után megköszönni a figyelmet, közben a kivetítőre beúszik a gyülekezet honlapjának címe. „Az igehirdetések szövege Word 2003-as formátumban letölthető.”

Az Úrvacsoraosztás előtt kijövünk. Apát már régóta nem érdekli az egész, csak azért jött, mert Anyát minden nagyobb ünnepen el kell hozni. Furcsamód apám az egyetlen a családban, aki komolyabb vallásos nevelést kapott, rajta kívül egyikünknek sem lenne joga magához venni az oltáriszentséget. Nem is sajnálom, reggelente soha nem kívántam a hamburgert.

Postafordultával várom a véleményed.

Szerető unokád