Kedves Nagyapa!

Lekapcsolták Zolikát. Persze ez neked nem mond sokat, nem hiszem, hogy ismernéd vagy akár hallottál volna róla valaha is. Én sem ismerem igazán, néha feltűnt a törzskocsmánkban. Elég annyit tudni róla, hogy mindig is balhés srác volt, évekkel ezelőtt még én is kaptam tőle egy erős jobbost. Halmozódott pár felfüggesztett büntetése, és most telt be a pohár. Hat évet kapott. Huszonhárom múlt.

Nagyon elszúrta. Épp azt a hat évet fogja börtönben tölteni, amit az ember az élete megalapozására szánna. Mindig éppen a legszebb éveinket éljük, de talán huszonháromtól harmincig a legeslegszebbek és a legizgalmasabbak. Ha jól számolom, körülbelül ekkor házasodtál te is. Ebben az időszakban születtek a gyermekeid. Őt meg párszor rendesen megruházzák, négy fal között lesz egész nap. Esetleg gyúr, olvasgat, leköti magát valahogy, de mégiscsak elvesztegetett évek ezek. Hacsak nem próbál meg lelépni.

Sokat agyaltam én is azon, hogy leülném-e azt a hatot, ami valójában legalább tizenhatot ér. Felmerült az is, hogy meghúzhatnám magam valahol a messzi külföldön. Megvárnám amíg elévül az ügy, aztán vissza. Persze nem értek a jogi háttérhez és puhapöcs lennék ahhoz, hogy meglépjek, de talán félteném annyira a húszas éveimet, hogy  megpróbáljam.

Én sem tudom, miért gondolkodtam ezen. Tízből nyolc parancsolatot véletlenül megszegtem, de alapjában véve rendes srác vagyok. A törvénnyel még igazán nem ütköztem, félnék a büntetéstől. Pocsék érzés, hogy a társadalmat a félelem tartja egyben.

Szerető unokád