Kedves Nagyapa!
Észrevettem, hogy kicsit öregszem. Már a péntek esték sem olyanok, mint annak idején. A pocsék csocsójátszmákat pocsék biliárdra cseréltük, mert sokkal komolyabbnak hat. Azon a helyen, ahol nem is olyan régen még az aktuális slágert ordítottuk, most a terhesség-megszakításról és beteg gyerekekről beszélgettünk egy eldugott sarokban, a halkabb zene miatt.
Te szerencsésnek tudhatod magad ebből a szempontból, hisz három egészséges gyermeked született, de mi még bőven a családalapítás előtt vagyunk. Félünk, reménykedünk, izgulunk és elég felnőttnek érezzük magunkat ahhoz, hogy komolyan merjünk erről beszélni. Repkedtek a nagy szavak, az elvek is alacsonyan szálltak.
Nem. Én nem hiszem, hogy képes lennék arra, hogy teljes odaadással neveljek egy beteg gyermeket. Nem hiszem, hogy megtudnám adni azt, amitől boldog lehetne. Másrészt lehet, hogy ez csak önzőség részemről. Ezzel takarózom, amiért nem akarom feláldozni magam egy másik ember boldogságáért. Szívtelenül hangzik, de ha a tizenötödik héten kiderülne, én nem tartanék meg egy beteg gyereket. Nem fogom azt hazudni, hogy őt is tudnám ugyanúgy szeretni, mert biztosan marad egy apró tüske. Arról nem is beszélve, hogy temérdek időt és energiát igényel egy ilyen gyerek.
Igen. Ki vagyok én, hogy eldönthessem, kinek van joga az élethez? Vajon lenne-e szívem azt mondani, hogy ez nem az igazi, majd a következőt megnézzük? Nekem férfiként könnyű kijelentenem, hogy inkább hagyjuk, de szem előtt kell tartani a másik egészségét és világnézetét is, mert ezt a döntést nem egyedül kellene meghoznom, sőt reményeim szerint nem is kell majd meghoznom.
Te szerencsésnek tudhatod magad ebből a szempontból, hisz három egészséges gyermeked született, de mi még bőven a családalapítás előtt vagyunk. Félünk, reménykedünk, izgulunk és elég felnőttnek érezzük magunkat ahhoz, hogy komolyan merjünk erről beszélni. Repkedtek a nagy szavak, az elvek is alacsonyan szálltak.
Nem. Én nem hiszem, hogy képes lennék arra, hogy teljes odaadással neveljek egy beteg gyermeket. Nem hiszem, hogy megtudnám adni azt, amitől boldog lehetne. Másrészt lehet, hogy ez csak önzőség részemről. Ezzel takarózom, amiért nem akarom feláldozni magam egy másik ember boldogságáért. Szívtelenül hangzik, de ha a tizenötödik héten kiderülne, én nem tartanék meg egy beteg gyereket. Nem fogom azt hazudni, hogy őt is tudnám ugyanúgy szeretni, mert biztosan marad egy apró tüske. Arról nem is beszélve, hogy temérdek időt és energiát igényel egy ilyen gyerek.
Igen. Ki vagyok én, hogy eldönthessem, kinek van joga az élethez? Vajon lenne-e szívem azt mondani, hogy ez nem az igazi, majd a következőt megnézzük? Nekem férfiként könnyű kijelentenem, hogy inkább hagyjuk, de szem előtt kell tartani a másik egészségét és világnézetét is, mert ezt a döntést nem egyedül kellene meghoznom, sőt reményeim szerint nem is kell majd meghoznom.
Szerető unokád
Utolsó kommentek