Kedves Nagyapa!
Te is tudod, nagyfiú vagyok már. Nem hiszem el, hogy este bepisilek, ha lefekvés előtt piszkáltam a tábortüzet. Valami ilyesmit csináltam most is. A pénteki berúgásom eredménye nemcsak egy fejfájás volt másnap, hanem egy 150,5 centis, alumínium és fa kombinációs, a középső részen gumiborításos, ízléses fémlemez-spirállal díszített és valódi bőrből készült bojttal ellátott tüzes hosszúbot. Ugye hogy sokkal jobban hangzik, mint a hányinger?
Ma végre volt időm kipróbálni. Szombaton még nem nyúlhattam hozzá, mert friss volt a ragasztás a gumi alatt. Tegnap este dolgoztam és mire hazaértem már esett az eső. (Egy gyárban dolgozni, ahol LEGO-t gyártanak, gyermekkori álmom volt. Most minimálbér és kilátástalanság szaga van, de élvezem. Az elcsent darabokból már építettem egy antigravitációs járművet.) Ma viszont... Egész nap csak azt vártam, hogy játszhassak. Kilencre szereztem be minden kelléket. Nehéz faszéngyújtót találni november közepén. Kevesen akarnak grillezni ilyenkor, de én megoldottam. Aztán játék.
Tucatnyian néztek, fényképeztek videóztak, de nem láttam őket. Csak az arcom előtt el-elhúzó lángokat figyeltem. Éreztem a melegüket, de nem féltem attól, hogy megégetnek. Bíztam bennük és magamban. Hallani ahogy lobog, és minél gyorsabban pörög, annál hangosabb. A füst tépte az orromat, de csak akkor vettem észre mikor végül kialudt a bot végein meggyújtott farmer. Még most is érzem az illatát a ruhámon. Átjárta a pólómat, de valahol mélyen engem is. Ezelőtt soha nem éreztem ilyet. Boldogság, büszkeség és elégedettség kavargó egyvelege.
Gyerekkoromban talán volt valami ehhez hasonló. Semmi nem érdekelt, csak a játék. Nem gondoltam nőre, iskolára, munkára. Pedig lenne mi miatt aggódnom, de amíg játszhatok, nem érdekel semmi. Csak én, a láng meg a füst.
Ma végre volt időm kipróbálni. Szombaton még nem nyúlhattam hozzá, mert friss volt a ragasztás a gumi alatt. Tegnap este dolgoztam és mire hazaértem már esett az eső. (Egy gyárban dolgozni, ahol LEGO-t gyártanak, gyermekkori álmom volt. Most minimálbér és kilátástalanság szaga van, de élvezem. Az elcsent darabokból már építettem egy antigravitációs járművet.) Ma viszont... Egész nap csak azt vártam, hogy játszhassak. Kilencre szereztem be minden kelléket. Nehéz faszéngyújtót találni november közepén. Kevesen akarnak grillezni ilyenkor, de én megoldottam. Aztán játék.
Tucatnyian néztek, fényképeztek videóztak, de nem láttam őket. Csak az arcom előtt el-elhúzó lángokat figyeltem. Éreztem a melegüket, de nem féltem attól, hogy megégetnek. Bíztam bennük és magamban. Hallani ahogy lobog, és minél gyorsabban pörög, annál hangosabb. A füst tépte az orromat, de csak akkor vettem észre mikor végül kialudt a bot végein meggyújtott farmer. Még most is érzem az illatát a ruhámon. Átjárta a pólómat, de valahol mélyen engem is. Ezelőtt soha nem éreztem ilyet. Boldogság, büszkeség és elégedettség kavargó egyvelege.
Gyerekkoromban talán volt valami ehhez hasonló. Semmi nem érdekelt, csak a játék. Nem gondoltam nőre, iskolára, munkára. Pedig lenne mi miatt aggódnom, de amíg játszhatok, nem érdekel semmi. Csak én, a láng meg a füst.
Szerető unokád
Utolsó kommentek