Mindig is sejtettem, ha valami jól hangzik, akkor szinte biztosan nem igaz. "Ne aggódj, elintézem neked." "Tényleg finom lett." "Csak rád gondolok." Aztán ha az ember mond egy igazán hangzatos hazugságot, felkapják és úton-útfélen hangoztatják. Ha tudják kitől származik, szállóige lesz, ha nem akkor közmondás. József Attila szállóigéje szerint "Fecseg a felszín, hallgat a mély." Vagy ahogy a mondás tartja: Beszélni ezüst, hallgatni arany.
    Azért érezni, hogy József Atilla a nevét adta a gondolatához, míg a mondás csak úgy született valahol. Megértem, hogy senki nem vállalja fel, én sem tenném, mert ez a mondás így nem jó semmire. Ezek szerint mindig hallgatnom kellene. Na jó, nemrégiben tényleg kellett volna.
   Csúful megharagudott rám a szobatársam. Két nap alatt összesen talán ha öt szót váltottunk. Nem értem, hogy miért gondolta, hogy jó ötlet lesz beszélgetni velem azután, hogy hajnal kettőkor felvert egy részeg álmomból. Azt sem tudom már, miért sértődött meg pontosan, de a büszkeségem és a makacsságom nem engedi, hogy megkérdezzem. És kicsit élvezem is a helyzetet. Idegességében kitakarított, ez arra utal, hogy komoly a baj. Annyira távol áll tőle, mint tőlem a betonozás. Temérdek Szívek szállodája részt néztem meg azzal a lánnyal, akiről már írtam(továbbra se kérdezősködj! felesleges), hogy eltereljem a figyelmem a gyerekes durciról. Ebben az esetben tényleg jobb lett volna hallgatni.
    Most viszont beszélnem kellene, bocsánatot kérni. Ez nem az én asztalom. Mindenki mondja, hogy  "utálom a köpönyegforgatókat, akik álarc mögé bújnak". Aztán az ember egy pillanatra porba hajítja az álarcát, szögre akasztja ki-be-át-vissza-odaforgatható köpenyét és máris megsért mindenkit azzal, amit igaznak gondol. Nem kellene beleszarnom mások lelkébe. Vagy ha már megtettem, legalább lehúzhatnám. Egy másik helyzetben is fel kellene hagynom a hallgatással, de ez már nem levéltéma és lassan amúgy is a papír aljára érek. Ígérem, az első találkozásunkkor ezzel fogom kezdeni.
     Sosem volt jó a társas kapcsolatokban. Azt mondják, érzéketlen vagyok. Talán kellene valami tanácsadóféle. Bár nem hiszem, hogy használna. Legalább egy ötvösre lenne szükségem, hogy tudjam, mikor éri meg kinyitni a szám és mikor kellene inkább csendben ülve a felhők formáit figyelnem.