Kedves Nagyapa!
Hétfővel kezdődik az új szemeszter. Nem azért írok, hogy küldj pénzt. Csak, hogy tudd, miért ritkultak meg a levelek az elmúlt egy hétben. Most veszem fel a tárgyaimat, rendezgetem a jegyzeteimet és átgondolom az első hét tennivalóit.
A legfontosabb mindenképpen az lesz, hogy beszélnem kell az egyik tanárral, bővítse ki a keretet Gondolkodó arcon. Egyszerűen nem fértem be. Pedig ez kötelező tárgyam lenne. A többivel minden rendben. Annyi probléma van, hogy a Kávéfőzés III nem volt felvehető, mert nincs meg az előfeltételem. Előző félévben nem sikerült a Kávéfőzés II. Mindig túl kevés cukrot raktam bele. Én úgy szeretem. Nem hittem volna, hogy pont ez lesz az a tárgy, ami gondot fog okozni. Pedig az első félévben nagyon könnyű volt a vizsga. Ki kellett választani a kávéfőzésre alkalmas eszközt egy nyergesvontató, egy eszpresszó-gép és egy kapa közül. Nem jártam be, de így is átmentem egy kettessel, mert a nyergesvontató határeset volt. Ezzel lemaradtam, de még előző félévben négy kreditért felvettem a Bugyuta bájvigyort, amit csak most kellett volna. Összességében jól állok. Mindig is tudtam, hogy a kommunikáció a nekem való szak. Telefonfelkapásban is én voltam a második legjobb.
Most csak ennyit tudtam írni. Meg kell keresnem az Aktatologatás könyvet, mert szeretném eladni valami elsősnek. Nem lesz olcsó a szeptember. De ne küldj pénzt! Tényleg ne. A válaszborítékot sem azért küldtem.
Most csak ennyit tudtam írni. Meg kell keresnem az Aktatologatás könyvet, mert szeretném eladni valami elsősnek. Nem lesz olcsó a szeptember. De ne küldj pénzt! Tényleg ne. A válaszborítékot sem azért küldtem.
Szerető unokád
Utolsó kommentek