Kedves Nagyapa!
Újabb családi ünnepély, újabb unalmas órák. Le sem kellett játszanom a megszokott párbeszédet, Anya már rutinosan válaszolt a fel sem tett kérdésekre: "Születésnap, Brigi". Ő is egy unokád, mint én, de nem ismered. Már azután született, hogy elmentél.
Egyébként nem volt rossz. Feles, kaja, sör, mint már megszoktam. Az egyetlen érdemleges dolog, hogy beszéltem a lányoddal. Ő sem kedveli igazán ezeket az összejöveteleket, így maradtunk a gyermekek fizikai bántalmazásánál. Jó téma. Ebből írja a szakdolgozatát. Én meg segítek neki. Azt hinnéd, hogy ez rendes tőlem, ugye? Annyira azért nem. Ha csak lektorálnám, esetleg, de elvállaltam a bevezetőt. Úgyhogy idejekorán kezdek szakdolgozatot írni. Kell a pénz, na. A jövő hetet még ki kell húznom valamiből.
Már azzal is problémám van, hogy más helyett írok szakdolgozatot. De hogy pénzt is kapok érte... Pláne egy rokontól. Inkább kiegyeztünk egy sörben, de tudom, hogy végül pénzt fog a zsebembe szuszakolni. Én meg pironkodva ugyan, de elfogadom, hogy a végén sörré és cigivé változtassam valamelyik törzshelyemen.
Mit nekem ifjonti elvek? Szégyellem magam emiatt, hisz ellenzem a szakdolgozat-vásárlást. Azzal nyugtatom magam, hogy én írom a szakmailag leglényegtelenebb részt. De valahogyan ez sem elég. Fázik a lelkiismeretem, mert nincs mivel takaróznom.

Szerető unokád
Utolsó kommentek