Kedves Nagyapa!
Elég jó kapcsolatot tartok fenn a gimnáziumi osztálytársakkal. Félévente elugrunk egy kocsmába együtt sörözni vagy a hajdani osztályfőnök hétvégi kertjébe főzőcskézni és ott sörözni. Az utóbbit tettük tegnap is.
Valójában csak néhány emberre voltam kíváncsi, a többiekkel nem is igazán beszéltem. Megittam pár sört, hogy jobban teljen az idő. Nem mintha nem élveztem volna, de így mégis könnyebb volt elviselni, hogy semmi nem változik. A régi vagány fiúk még mindig szeretik a fekete atlétát és a vastag ezüstláncokat, a lányok még mindig bugyután mosolyognak, ha nem egyértelmű egy célzás. Meglepett viszont, hogy két párocska még mindig együtt van. De semmi nem tart örökké. Lesz itt még tizenötéves érettségitalálkozó. Persze csak az irigység szól belőlem, nézd el nekem!
Lényegében minden ott folytatódott, ahol abbamaradt a bankett után. A különbség épp csak annyi, hogy néha olyan szavakkal dobálózunk, mint szeminárium vagy ösztöndíj illetve a srácok büszkén viselték arcuk pihéit. Valami felsőoktatásban tomboló betegség lehet, hogy a hímnemű hallgatók heves arcszőrzetnövesztésbe kezdenek, ahogy csak lehet.
Állóvíz az egész, ami csak szép lassan változik. Ez jó is meg nem is. Nem érzem, hogy bárhová is haladnék, de legalább van egy stabil pont. Talán a már emlegetett tizenötéves találkozón fogok csak felkiáltani, hogy héé változunk! Addig meg jó ez is.
Valójában csak néhány emberre voltam kíváncsi, a többiekkel nem is igazán beszéltem. Megittam pár sört, hogy jobban teljen az idő. Nem mintha nem élveztem volna, de így mégis könnyebb volt elviselni, hogy semmi nem változik. A régi vagány fiúk még mindig szeretik a fekete atlétát és a vastag ezüstláncokat, a lányok még mindig bugyután mosolyognak, ha nem egyértelmű egy célzás. Meglepett viszont, hogy két párocska még mindig együtt van. De semmi nem tart örökké. Lesz itt még tizenötéves érettségitalálkozó. Persze csak az irigység szól belőlem, nézd el nekem!
Lényegében minden ott folytatódott, ahol abbamaradt a bankett után. A különbség épp csak annyi, hogy néha olyan szavakkal dobálózunk, mint szeminárium vagy ösztöndíj illetve a srácok büszkén viselték arcuk pihéit. Valami felsőoktatásban tomboló betegség lehet, hogy a hímnemű hallgatók heves arcszőrzetnövesztésbe kezdenek, ahogy csak lehet.
Állóvíz az egész, ami csak szép lassan változik. Ez jó is meg nem is. Nem érzem, hogy bárhová is haladnék, de legalább van egy stabil pont. Talán a már emlegetett tizenötéves találkozón fogok csak felkiáltani, hogy héé változunk! Addig meg jó ez is.
Szerető unokád
Utolsó kommentek